Május 20-21-én éjjel a nyakamba vettem a várost és végignéztem néhány múzeumot, mert ugye a Múzeumok Éjszakáján ingyenesen lehet belépni és az hú de menő.

 

Az első utam a Püspöki Palotába vezetett, ahol találkoztam egyik kedves ismerősömmel, akit kineveztem hűséges fegyverhordozómmá és így kettesben folytattuk a nézelődést.

 

Bent a szokásos tárlat volt, amit tavaly is láthattam, de mivel idén elvileg átköltözik ez a múzeum egy új helyszínre, ez megbocsájtható.

 

A következő állomás Ady (tudjátok, a költő) múzeuma volt. Itt hatalmas meglepetésünkre a művész úr tevékenységéből semmi sem láthattunk, ugyanis épp Puskás Öcsi tárlat volt.

 

 

Hogy a két úriembernek mi köze van egymáshoz, hát lőjjetek le, de akkor sem tudom! Viszont láttuk Puskás egyik cipőjét. Cool!

 

Tovább haladva elértünk a Darvas házhoz. Szegény épület nekem személy szerint kívülről sosem tetszett, viszont belül már annál szimpatikusabb.

 

 

Megcsodálhattunk pár szecsessziós művet, amelyek jópofák voltak, no meg néhány bebútorozott szobát, amelyekben még én is szívesen ellaknék. Persze csak akkor, ha naponta nem jönne be több tucat ember bámészkodni.

 

Ezután a Zion Zsinagógát céloztuk meg (természetesen csak a lépteinkkel). Szépen fel lett újítva, bent pedig a Mazel Tov (nem viccelek, tényleg ez volt a nevük) együttes zenélt.

 

 

 

Miután végignéztük a látnivalókat, meg a kóser kajákat, amelyek szintén ki voltak pakolva, elindultunk a Strít Fúd Fesztivált megnézni.

 

Ott minden nagyon szép és jó volt, majd ezután az ABC-ből vettünk egy csomag chipszet. Sajtosat.

 

A Körösvidéki Múzeum új székhelyét is meglátogattuk. Nagyon vagány épületbe került, minden jól néz ki és érződik, hogy még csak pár napja nyílt meg.

 

 

Itt egy nagyon "érdekes" tárlatot nézhettünk meg, egy olyan rajz "művész" remekeit, akinek a munkáinak a megértéséhez szerintem legalább kétszer kellene a művészeti egyetemet kijárni.

 

Mi viszont tanulatlan bunkókként csak jót nevettünk azokon az ákombákomokon, amelyekhez hasonlót mi az óvodában rajzoltunk és azon gondolkoztunk, hogy vajon a művésznek hány kocsmában eltöltött éjszaka kellett az egész tárlathoz.

 

 

Láttunk egy szobor kiállítást is, ahol a hűséges fegyverhordozóm mindenáron meg akarta nyalni a kiállított műtárgyakat, mondván, hogy ezeket biztosan sótömbökből faragták ki.

 

A szobrok olyan magas művészeti szintet képviseltek, mint amikor éjszaka a Jancsika által a folyosó közepén hagyott gyurmába belerúgsz és utána ennek valamiféle nevet adsz.

 

Az egész viszont arra jó volt, hogy egy jót mulassunk, pláne amikor a környékünkön lévő emberek komoly arcát néztük.

 

Innen az utunk az utolsó helyszínhez vezetett, a Városháza Tornyához (igen, nagy T-vel, mert turisztikai látványosság és nekem így van kedvem leírni, na).

 

Itt nagyon sokan voltak és csak húsz embert engedtek fel egyszerre a felső emeletre, úgyhogy jó sokat kellett várnunk.

 

Sőt, talán nekem kellett a legtöbbet, mivel május 20-án 23:35 fele mentünk be és május 21-én úgy 00:15 körül értünk ki.

 

Mivel nekem a születésnapom május 21-én van, ezért én egy évvel öregebben távoztam a Toronyból!

 

Közben benéztünk az egyetlen Nagyváradon élő vulkáninak (Star Trek rajongók előnyben) a múzeumába is. Iosif Vulcan múzeuma is ízlésesen volt berendezve, ott is szívesen ellaknék, bár a Darvas házból sokkal jobb a kilátás.

 

 

Ezek után hazafelé indultunk, mármint mindenki a saját háza irányába. Amikor újból a Püspöki Palotához értem, eszembe jutott, hogy a Bazilikában még nem fotóztam, ezért itt is tettem egy tiszteletkört.

 

Mivel nem borultam azonnal lángokba, úgy érzem, hogy a lelkem talán még menthető.

 

Megosztás a facebookon