A tegnapi esős-átfagyós napom után gondoltam kidugom az orrom egy kis prototavaszi sétára.

 

Az idő az ablakból nézve csodálatos volt, ezért egy vékony dzsekit vettem fel. Bár az első pár lépés során sikerült tökéletes kriogén állapotba jutnom, késöbb jégszívem felolvadt és átéreztem a kellemes napsütést.

 

Az egyik székesegyház előtt egy barátságos fekete cica fogadott, akit a körülmények miatt azonnal el is kereszteltem Lucifernek. Luci egy darabig követett is, majd panaszkodós nyávogással vette tudomásul, hogy mennem kellett tovább.

 

Pedig mondtam neki, hogy már van egy macskám, aki tökéletesen képes egymaga is leamortizálni a lakásomat, nem úgy tűnt, mint aki hajlandó ezt tudomásul venni.

 

Ezután a központ felé vettem az irányt, ahol annyira nem történt semmi érdekes, hogy igazából fogalmam sincs, hogy egyáltalán miért említem meg.

 

A visszaúton viszont láttam egy profi sofőrt, aki úgy akart a parkolóból kiállni, hogy egy fát is magával akart vinni. Szegény növény viszont szorosan kötődött az anyaföldhöz, viszont az autó lökhárítója már nem mutatott ekkora lojalitást a jármű többi részéhez képest.

 

Mivel a sétám nem volt túlságosan hosszú, ezért mesém lassan véget is ér.

Megosztás a facebookon