Május 20-21-én éjjel a nyakamba vettem a várost és végignéztem néhány múzeumot, mert ugye a Múzeumok Éjszakáján ingyenesen lehet belépni és az hú de menő.

 

Az első utam a Püspöki Palotába vezetett, ahol találkoztam egyik kedves ismerősömmel, akit kineveztem hűséges fegyverhordozómmá és így kettesben folytattuk a nézelődést.

 

Bent a szokásos tárlat volt, amit tavaly is láthattam, de mivel idén elvileg átköltözik ez a múzeum egy új helyszínre, ez megbocsájtható.

 

A következő állomás Ady (tudjátok, a költő) múzeuma volt. Itt hatalmas meglepetésünkre a művész úr tevékenységéből semmi sem láthattunk, ugyanis épp Puskás Öcsi tárlat volt.

 

 

Hogy a két úriembernek mi köze van egymáshoz, hát lőjjetek le, de akkor sem tudom! Viszont láttuk Puskás egyik cipőjét. Cool!

 

Tovább haladva elértünk a Darvas házhoz. Szegény épület nekem személy szerint kívülről sosem tetszett, viszont belül már annál szimpatikusabb.

 

 

Megcsodálhattunk pár szecsessziós művet, amelyek jópofák voltak, no meg néhány bebútorozott szobát, amelyekben még én is szívesen ellaknék. Persze csak akkor, ha naponta nem jönne be több tucat ember bámészkodni.

 

Ezután a Zion Zsinagógát céloztuk meg (természetesen csak a lépteinkkel). Szépen fel lett újítva, bent pedig a Mazel Tov (nem viccelek, tényleg ez volt a nevük) együttes zenélt.

 

 

 

Miután végignéztük a látnivalókat, meg a kóser kajákat, amelyek szintén ki voltak pakolva, elindultunk a Strít Fúd Fesztivált megnézni.

 

Ott minden nagyon szép és jó volt, majd ezután az ABC-ből vettünk egy csomag chipszet. Sajtosat.

 

A Körösvidéki Múzeum új székhelyét is meglátogattuk. Nagyon vagány épületbe került, minden jól néz ki és érződik, hogy még csak pár napja nyílt meg.

 

 

Itt egy nagyon "érdekes" tárlatot nézhettünk meg, egy olyan rajz "művész" remekeit, akinek a munkáinak a megértéséhez szerintem legalább kétszer kellene a művészeti egyetemet kijárni.

 

Mi viszont tanulatlan bunkókként csak jót nevettünk azokon az ákombákomokon, amelyekhez hasonlót mi az óvodában rajzoltunk és azon gondolkoztunk, hogy vajon a művésznek hány kocsmában eltöltött éjszaka kellett az egész tárlathoz.

 

 

Láttunk egy szobor kiállítást is, ahol a hűséges fegyverhordozóm mindenáron meg akarta nyalni a kiállított műtárgyakat, mondván, hogy ezeket biztosan sótömbökből faragták ki.

 

A szobrok olyan magas művészeti szintet képviseltek, mint amikor éjszaka a Jancsika által a folyosó közepén hagyott gyurmába belerúgsz és utána ennek valamiféle nevet adsz.

 

Az egész viszont arra jó volt, hogy egy jót mulassunk, pláne amikor a környékünkön lévő emberek komoly arcát néztük.

 

Innen az utunk az utolsó helyszínhez vezetett, a Városháza Tornyához (igen, nagy T-vel, mert turisztikai látványosság és nekem így van kedvem leírni, na).

 

Itt nagyon sokan voltak és csak húsz embert engedtek fel egyszerre a felső emeletre, úgyhogy jó sokat kellett várnunk.

 

Sőt, talán nekem kellett a legtöbbet, mivel május 20-án 23:35 fele mentünk be és május 21-én úgy 00:15 körül értünk ki.

 

Mivel nekem a születésnapom május 21-én van, ezért én egy évvel öregebben távoztam a Toronyból!

 

Közben benéztünk az egyetlen Nagyváradon élő vulkáninak (Star Trek rajongók előnyben) a múzeumába is. Iosif Vulcan múzeuma is ízlésesen volt berendezve, ott is szívesen ellaknék, bár a Darvas házból sokkal jobb a kilátás.

 

 

Ezek után hazafelé indultunk, mármint mindenki a saját háza irányába. Amikor újból a Püspöki Palotához értem, eszembe jutott, hogy a Bazilikában még nem fotóztam, ezért itt is tettem egy tiszteletkört.

 

Mivel nem borultam azonnal lángokba, úgy érzem, hogy a lelkem talán még menthető.

 

Megosztás a facebookon

Jelenleg, mikor e sorokat írom, még nem vagyok ünnepi hangulatban. A jelenlegi állapotomat úgy tudnám körülírni, hogy "Mit keres egy molylepke az üdítömben?" érzés.

 

Bárhogy nézem a cimkét, sehol sem írja rajta, hogy "molylepkék reumás fájásaira ajánlott". Akkor mégis miért szállt bele? Nincs jobb dolga?

 

Ma, vagyis mire kirakom tegnap, vagy ha túl lusta vagyok, akkor még valamikor a Harmadik Világháború előtt, kimentem a központba, hogy lássak Húsvéti Vásárt.

 

Úgy kellett nekem. Kicsit későn érkeztem, így a téren már alig lézengett pár ember, csak az igazi hardcore húsvétosok maradtak.

 

Köztük csak egyetlen egy helyen láttam olyan árút, aminek köze is volt a Húsvéthoz, egy néni készített színes tojásokat.

 

Az Állatkertnek is van egy bódéja ott, remélem a hétvégén lesz nyuszisimogatás, bár amilyen világban élünk, lehet hogy tojássimogatásra és nyuszifestésre számíthatok.

 

A vásár közepe táján vagy egy kapu, vagy inkább dimenziókapu, hiszen az egyik oldalán még románul írja, hogy Szörbötori Féricsité, a másikon meg már magyarul.

 

Most pedig essen szó a címben is szereplő gombákról. Szóval gomba. Gomba? Mit keres pár antropomorfizált gomba a Húsvéti Vásáron?

 

Az egy dolog, de miért van olyan nézésük, mintha valami halucinogén anyaggal kerültek volna szorosabb kapcsolatba?

 

Mit mondjak majd a gyerekemnek (aki nem létezik, de ez most mellékes), ha megkérdezi, hogy “Anyu (nem mondtam, hogy zseni lesz a gyerek), ezek a gombák minek örülnek ennyire?” Azt nem mondhatom neki, hogy azért, mert épp a tojásaikat festik…

 

 

Megosztás a facebookon

Igen, elhatároztam magam. Politikus leszek! De nem ám akármilyen!

 

Nem, nem lépek be semelyik pártba. Az túl sablonos volna számomra. Saját pártot alapítok!

 

Kezdem az elején:

 

Vagy két hete már, egy általam meg nem nevezett szupermarketben (Lidl), ami egy titkos helyen van (a Püspöki úton, a vasúti híd után), egy felháborító dolog történt.

 

Egyik nap megyek be boldogan, hogy végre van annyi pénzem, hogy az elköltése után még épp nem halok éhen, vennék egy műanyag kosarat, erre...szünet.

 

Se műanyag, se kosár.

 

Nézek jobbra, nézek ballra, de így sem lett műanyag kosarasabb a látómezőm. Egyszerűen nem akartam hinni a szememnek!

 

Az üzlet teljesen átalakult a kosárapokalipszis után: az emberek szomorúan, már-már depressziósan fogták a kezükben a megvásárolandó árut.

 

Ez nem tűrhetem tovább! Ezennel megalapítom a Műanyag Kosarak Megmentése Front elnevezésű pártot.

 

A céljaim egyszerűek: vissza akarom hozni a rég kihalt kosárfajt. Ezzel mindenki jól járna.

Megosztás a facebookon

Áh, régi szép idők! Amikor még a város tele volt verebekkel és varjakkal… Azok voltak ám a szép idők!

 

Megfigyeltétek mostanság, hogy a városban csak galambok élnek? A verebek már teljesen eltüntek, de a varjak is csak néhány helyen fészkelnek.

 

Ennek csak egy oka van: a Galambmaffia!

 

Ezek a kétlábú dögök nagyon befészkelték magukat a városba. Manapság már uralják a tereket, a parkokat, de még az Állatkert sem szent nekik!

 

Vasmarokkal tartják kézben a város pékségeit, akik kénytelenek havonta több tonna morzsát átadni nekik!

 

Miattuk vannak ilyen magas árak is! Bezzeg annó a verebek sokkal kevesebbel is beérték. Akkoriban még nem adták a morzsákat uzsorakamatra.

 

Eddig még senki se mert felszólalni a galamburalom ellen, mert mindenki fél a magasból való támadásuktól.

 

Az igazság viszont ennél sokkal szomorúbb. Ők igazából le se tojnak minket, bár akadnak olyanok, akikről magasról tesznek.

 

 

Megosztás a facebookon

A tegnapi esős-átfagyós napom után gondoltam kidugom az orrom egy kis prototavaszi sétára.

 

Az idő az ablakból nézve csodálatos volt, ezért egy vékony dzsekit vettem fel. Bár az első pár lépés során sikerült tökéletes kriogén állapotba jutnom, késöbb jégszívem felolvadt és átéreztem a kellemes napsütést.

 

Az egyik székesegyház előtt egy barátságos fekete cica fogadott, akit a körülmények miatt azonnal el is kereszteltem Lucifernek. Luci egy darabig követett is, majd panaszkodós nyávogással vette tudomásul, hogy mennem kellett tovább.

 

Pedig mondtam neki, hogy már van egy macskám, aki tökéletesen képes egymaga is leamortizálni a lakásomat, nem úgy tűnt, mint aki hajlandó ezt tudomásul venni.

 

Ezután a központ felé vettem az irányt, ahol annyira nem történt semmi érdekes, hogy igazából fogalmam sincs, hogy egyáltalán miért említem meg.

 

A visszaúton viszont láttam egy profi sofőrt, aki úgy akart a parkolóból kiállni, hogy egy fát is magával akart vinni. Szegény növény viszont szorosan kötődött az anyaföldhöz, viszont az autó lökhárítója már nem mutatott ekkora lojalitást a jármű többi részéhez képest.

 

Mivel a sétám nem volt túlságosan hosszú, ezért mesém lassan véget is ér.

Megosztás a facebookon

Tegnap elhatároztam, hogy én bizony elmegyek Sonkolyosra, a hegyekbe, sétálok egy jót és közben készítek pár képet a hegyi futóversenyről.

Mivel a verseny 8-kor kezdődött, ezért nem volt más választásom, minthogy a 6 órás vonattal menjek. Jó, most nem mondtam teljesen igazat, mert 4-kor is van egy vonat, de a szösz akar hajnali 5-kor kószálni Sonkolyoson (elnézést a Sonkolyosi bennszülőttektől, akiknek természetesen teljes joguk van hajnalban bóklászni, sőt támogatom is őket ebben, Viva la Bóklász!).

Megosztás a facebookon